Bemutatkozás

Gyöngyösi állatkert

Állatkertünk 2004-ben kezdte meg működését akkor még házi, illetve hazai vadfajokat mutattunk be a látogatóknak. A park az évek folyamán folyamatosan fejlődött, ennek kapcsán 2008-ban az akkor még állatbemutatóként működő létesítményt Állatkerté kellett nyilvánítani. A másfél éves hivatalos előkészületek és szakhatósági előírások kivitelezése után megkaptuk az elismerő állatkert megnevezést, amely az ország egyetlen magánkézben lévő állatkertje lett és azóta is folyamatosan fejlődik. Jelenleg parkunkban 84 faj közel 400 egyede képviselteti magát (pl: oroszlánok, tigrisek, zebrák, tevék, hüllők, majmok, hazai vadfajok) stb. Kapcsolatban állunk a Bükki Nemzeti Parkkal hazai vadak mentésében, az évek során rengeteg védett madarat adtunk át a szakembereknek. Sok elhagyott hazai vadfajt pl.: őz, szarvas, muflon, sün apróságot neveltünk fel évente, amit látogató, állatszerető emberek hoztak be állatkertünkbe és sikeres felnevelés után engedtünk vissza a természetbe. Oroszláncsaládunknak köszönhetően országos hírnévre tett szert a Gyöngyösi Állatkert az itt született kisoroszlánok születésének kapcsán.

A fejlődés nem állhat meg, minden évben egy új állatkával kedveskedünk az állatbarátoknak. Állományunk 2016-ban a gyűrűsfarkú makikkal gyarapodott, mely faj fokozottan veszélyeztetett a kihalás szélén áll! 2016 őszén pedig a kanadai Hiúzok találtak otthonra parkunkban! Ezen kívül sok új fajjal bővült állatkertünk. Az évek során otthonra találtak nálunk Leopárdok, Pumák, Nagy marák, és a japán makákók is. Minden faj már apróságokkal is megörvendeztetett minket és a látogatókat is. A folyamatos bővülés és felújítás elengedhetetlen az állatkert életében. Sokan szeretik a parkot a családias kialakítás miatt, mert a gyerekeket az állatok látványa és közelsége miatt egy hatalmas új játszópark, póni lovaglás, ugrálóvár várja. Ezek mellett gyermekzsúrok szervezését is vállalja az állatkert. Azoknak a családoknak, pedig akik nehezebb életkörülmények között élnek és nem tehetik meg az állatkert látogatását (szezonban) ingyenes gyereknapot tartunk, ahol a gyerekek a belépőt és minden szolgáltatást ingyen vehetnek igénybe.

Elkötelezettségünknek tartjuk az itthon őshonos védett és nem védett fajok mentését, illetve rehabilitációját.

Évente közel 100 egyed ragadózó és egyéb madárfajt mentünk és nevelünk fel, hogy később visszakerülhessenek természetes környezetükbe.

Mentéseink között szerepelnek még az őzek, szarvasok, borzok, denevérek, rókák egyedei is, melyből páran az állatkert lakói, mert nem alkalmasak a szabadon engedésre.

Adója 1%-ával e munkánkat is nagyban segíti, melyet nagyon szépen köszönünk!