Informaciok

1% felajánlása

1% felajánlása

Gyöngyösi állatkert

Kérjük, gondoljanak lakóinkra, amikor adójuk 1%-áról rendelkeznek!

Gyöngyösi Állatkertért Alapítvány
Adószámunk: 18512623-1-10
Számlaszámunk: 11600006-00000000-64673154

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, szimpatizánsainkat, hogy alapítványunk bármely összegű támogatást szívesen fogad. Célja: anyagi támogatás nyújtása az állatkertben bemutatásra kerülő állatok elhelyezési körülményeinek javítására. Segíteni a látogatók környezet- és természetvédelmi oktatását, jelenlegi tudásuknak fejlesztését.

Elkötelezettségünknek tartjuk az itthon őshonos védett és nem védett fajok mentését, illetve rehabilitációját.

Évente közel 100 egyed ragadozó és egyéb madárfajt mentünk és nevelünk fel, hogy később visszakerülhessenek természetes környezetükbe.

Informaciok

Állatbefogadási tájékoztató

Állatbefogadási tájékoztató

Tisztelt Látogatóink!

Sokan megkeresnek bennünket telefonon, illetve személyesen is, hogy szeretnének állatot behozni hozzánk, mert úgy hallották, hogy az állatkert befogad állatokat. Mentőközpontunkba azonban kizárólag a hazai, vadon élő fauna képviselőit fogadjuk be. Az alábbi tájékoztatóban elolvashatják, hogy mely állatokra vonatkozik szabályzatunk.

ÁLLATBEFOGADÁSI TÁJÉKOZTATÓ

Nyitvatartási időben várjuk az állatokat, az utolsó átvétel, az aktuális pénztárzárás előtt egy órával /az állatkert zárása előtt két órával/ lehetséges. Előzetes telefonos egyeztetés szükséges!

Informaciok

Árak, bérletek

Jegyárak

Jegypénztár

Tel.: +36 37/503-035 vagy +36 30 655-1456
Fizetési módok: Készpénz, Bankkártya, OTP, MKB, KH szépkártya

Jegyárak

Felnőtt: 2500 Ft
Gyermek: 1900 Ft (2-18 év)
2 éves kor alatt a belépés díjtalan.
Diák: 2000 Ft (18 év felett)
Nyugdíjas: 2000 Ft
Csoportos gyermek jegy 15 fő-től: 1300 Ft (2-18 év)
Csoportos felnőtt jegy 15 fő-től: 1800 Ft

Gyöngyösi állatkert pénztár
Informaciok

Bufé, ajándékbolt

Büfé, ajándékbolt

Az állatkert területén büfé üzemel, melyben melegszendvics, hamburger, hot-dog, hideg szendvicsek, frissen sütött lepények, üdítő, kávé és mindenféle - az évszaknak megfelelő - frissítővel és édességgel, sós rágcsálnivalóval várjuk a vendégeket.

Büfé

Nyáron hideg italok, jégkrémek, jegeskávé és jégkása várja a szomjasakat. Télen forró italokkal segítjük a felmelegedést.
A büfében készpénzzel bankkártyával és Szép kártyával is lehet fizetni.
Főszezonban hosszabb lehet a várakozási idő, ezért kérjük vendégeink megértését!

Informaciok

Fotógaléria

Fotógaléria

Állataink

Programok

Informaciok

Pályázatok

Pályázatok

Gyöngyösi Állatkert energetikai fejlesztése c. projekt

A Gyöngyösi Állatkert Kft. energetikai felújítását határozta el 2017-ben. A beruházás célja az energiahatékonyság és az épületek hőtechnikai adottságainak javítása a falazatok utólagos hőszigetelése, továbbá a fűtési rendszer korszerűsítésével, és megújuló energiaforrás hasznosításával kívánta elérni az energetikai költségeinek csökkenését.

A kis- és középvállalkozások épületenergetikai fejlesztéseinek megvalósítására kiírt felhívás alapján a Felhívás címe: Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel.

  • A kedvezményezett neve: Gyöngyösi Állatkert Kft.
  • A projekt címe: Gyöngyösi Állatkert energetikai fejlesztése
  • A szerződött támogatás összege: 14.359.935 Ft
  • A támogatás mértéke %-ban: 44,9
  • A projekt azonosító száma: GINOP-4.1.1-8-4-4-16-2018-00334
  • A projekt tervezett időtartama: 2018.12.18–2021.01.31
  • A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A beruházás megkezdése előtt az alábbi tevékenységek kerültek elvégzésre:

Informaciok

Parkolás

Parkolás

parkolás parkolás

Két parkoló áll a gépkocsival érkező látogatók rendelkezésére. A kisebb közvetlenül az állatkert bejáratánál, a nagyobb 100 méterrel feljebb, Gyöngyös irányában található, a főút mellett közvetlen.

Az út szélén történő szabálytalan parkolást a hatóságok büntetik, ezért kérjük használják a parkolókat!

Köszönjük!

Informaciok

Rólunk - Gyöngyösi állatkert

Bemutatkozás

Gyöngyösi állatkert

Állatkertünk 2004-ben kezdte meg működését akkor még házi, illetve hazai vadfajokat mutattunk be a látogatóknak. A park az évek folyamán folyamatosan fejlődött, ennek kapcsán 2008-ban az akkor még állatbemutatóként működő létesítményt Állatkerté kellett nyilvánítani. A másfél éves hivatalos előkészületek és szakhatósági előírások kivitelezése után megkaptuk az elismerő állatkert megnevezést, amely az ország egyetlen magánkézben lévő állatkertje lett és azóta is folyamatosan fejlődik. Jelenleg parkunkban 84 faj közel 400 egyede képviselteti magát (pl: oroszlánok, tigrisek, zebrák, tevék, hüllők, majmok, hazai vadfajok) stb. Kapcsolatban állunk a Bükki Nemzeti Parkkal hazai vadak mentésében, az évek során rengeteg védett madarat adtunk át a szakembereknek. Sok elhagyott hazai vadfajt pl.: őz, szarvas, muflon, sün apróságot neveltünk fel évente, amit látogató, állatszerető emberek hoztak be állatkertünkbe és sikeres felnevelés után engedtünk vissza a természetbe. Oroszláncsaládunknak köszönhetően országos hírnévre tett szert a Gyöngyösi Állatkert az itt született kisoroszlánok születésének kapcsán.